Lassan olyan szennyezett a levegő Kínában, mint a koronavírus-járvány előtt
Ahogy kezdett visszatérni az élet a rendes kerékvágásba, elkezdett emelkedni a nitrogén-dioxid szintje a levegőben.
Ahogy kezdett visszatérni az élet a rendes kerékvágásba, elkezdett emelkedni a nitrogén-dioxid szintje a levegőben.
Nincs elég példány a kockás mézevőkből, amelyek tovább adhatnák a párkereső éneket.
A megalkotója szerint ugyanakkora védelmet biztosít a biológiailag lebomló, virágmagokat rejtő szájmaszk, mint egy otthon készített textil változat.
Két, túlbonyolított stratégia is foglalkozik azzal, hogyan csillapítsák a forgalmat a fővárosban, csak az marad ki, ezt hogy kívánják elérni. A korábbi hibákból pedig nem tanult az önkormányzat. Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnökének és Tóth Csaba, a csoport szakértői testületének tagjának véleménycikke.
Szélenergiával, tengervízből állítana elő hidrogént a Siemens, forradalmasítva a robbanásszerű fejlődés előtt lévő ágazatot. Az EU is fontos szerepet szán a környezetkímélő fűtőanyagnak.
Óvodát építenének azon a területen, ahol a vizsgálatok nagyon súlyos talajszennyezést mutattak ki. 14 környező település ivóvize lehet veszélyben.
Nemcsak a fogyasztókat tévesztik meg azzal, hogy olcsóbb halfaj húsát adják el drágábbként, de akár veszélyeztetett, korlátozottan halászható tengeri fajok is a tányérunkra kerülnek – figyelmeztet egy új kutatás.
A pandémia műszaki és üzletépítési értelemben egyaránt felerősítette az innovatív szemlélet jelentőségét a hazai megújuló szektorban. Vélemény.
A koronavírus-járvány idején felértékelődött a helyi élelmiszerek fogyasztása - hallottuk sokszor. Egy évvel a járvány kitörése után annak jártunk utána, beigazolódott-e az a jóslat, miszerint az emberek szívesebben vásárolnak közvetlenül a termelőktől, sőt, akár maguk is termelni kezdenek.
A belvíz, az árvíz és a PET-palackok mellett a nehézfémszennyezés is gondot okozott a vízügynek.
Nagyon sok áramot fogyaszt a fűtés, a szellőztetés, a légkondicionálás és a növekedésserkentő lámpák használata.
A század végére teljes egészében mediterrán körülmények várnak a magyar bortermelőkre. Aggodalomra ugyan lehet és van is ok, de még ne temessük a borászatot. Míg egyes borszőlők termelése sokkal bizonytalanabbá válik, a vörösborok esetében a minőség és a versenyképesség javulásával is lehet akár számolni. De ehhez is biztosan szükség lesz alkalmazkodásra, egyebek között új fajták bevonására, különböző klónok használatára, új dűlők kialakítására. A fogyasztóknak pedig azt kell megszokniuk, hogy nem várhatunk el konstans minőséget, ízélményt és mennyiséget a hazai borászoktól, miközben folyamatosan a fejük felett lebegnek az időjárási szélsőségekből adódó veszélyek és befolyásoló tényezők.
Nagyon nem mindegy, milyen energiaforrással működtetnek egy műhúst előállító labort, ugyanis akár nagyobb is lehet az üvegházhatású-gáz kibocsátása, mint a hagyományos hús esetében.
Csak 2002 és 2019 között egy franciaországnyi erdőség esett a fakitermelés és a mezőgazdaság áldozatául.
Országszerte kitisztult a levegő azután, hogy ismét több napon keresztül volt magas a légszennyezettség a szálló por miatt.
Ha csak rövid ideig tart a károsanyag-kibocsátás nagy mértékű csökkenése, akkor szinte kimutathatatlan a hatása.
Ez óriási pazarlás, és egyben hatalmas gazdasági és környezetvédelmi probléma – állapítja meg egy ENSZ-jelentés, melyet a párizsi Les Échos ismertet.
2020-ban, Szikszón találtak három nyávogó kismacskát, de meglepően vadak voltak: kiderült, hogy vadmacskákról van szó. Most szabadon engedték mindhármat a Bükkben.
A 30 milliárdos állami beruházás környezetvédelmi engedélyét az Európai Unió is vizsgálja.
Egy nemzetközi kutatás résztvevői megvizsgálták Közép-Európa vízzel kapcsolatos és éghajlati viszonyait a római kortól napjainkig